997 február 1.

Esztergom, Magyarország

Először nem ebbe a korba szerettem volna jönni, azonban a február 1.-re kínált időpontok közül az eredetileg kinézett 772-es pápaválasztásra elfogytak a jegyek. Végül Géza fejedelem halálának a napjára sikerült visszautaznom.

Az irodában fölajánlották a választási lehetőséget, hogy milyen álcában épülhetek be megfigyelni az eseményeket, rövid töprengés után végül a szerzetesek mellett döntöttem, bár a darócruha meglehetősen kényelmetlen, és nem túl hőtartó. A legközelebbi utazásomkor biztos nem szerzetesként fogok megjelenni.  Hajnalban egy fogadó előtt találkoztunk a többi baráttal. Kicsit késtek, aminek a fagypont alatti hőmérséklet miatt nem örültem, Nagyon érdekesnek találtam a nyelvüket, amin beszéltek, azt hiszem, latinnak hívják, de pár mondat után kénytelen voltam bekapcsolni a ruhám alatt lévő univerzális fordítógépet, hogy megértsem őket.

Az iroda által megadott háttértörténetemet, miszerint vándorló szerzetes vagyok, és ha már itt vagyok, szeretnék részt venni a helyi egyházi életben, először nem hitték el, de a rendvezető végül elfogadta hogy magukkal visznek a fejedelemhez.

Át kellett kelnünk a városon, hogy a királyi várba érjünk. Szerintem nagyképűség városnak nevezni a települést, 100 háznál biztos, hogy nem volt több a falon belül. A falat sem nevezném igazi falnak, olyan volt mintha a régi földből épített gátakat deszkákkal erősítették volna meg.  Nem érezném magam biztonságban tőlük, ha huzamosabb ideig kellene ott élnem.  A sötétség miatt még alig voltak emberek az utcákon. Az utcák sem voltak igazából láthatóak, de valahogy mégiscsak meg kell neveznem a házak közti üres helyeket hogy a 27. századi olvasó megértse. Az utcákon legalább 15 centis hóréteg akadályozta a közlekedést.

A hely, ahol az uralkodó (a helyiek fejedelemnek nevezték) haldoklott, egy elég nagy kőépület volt, talán az egyetlen a városban. Több szobája is volt, bár én csak a konyhaként használt termet és a szobát ahol a haldokló feküdt láttam.

A fejedelem egy óriási faágyon feküdt, rengeteg állatbőrrel betakarva. Eléggé öregnek és fáradtnak tűnt, az egyik szolgáló elárulta, hogy már napok óta haldoklik. A szerzeteseket, és velük együtt engem a haldokló szobájába küldött egy főúr. Felsorakoztunk a fal mellett, és közösen imádkoztunk a fejedelemért. Egyetlen ima szövegét sem ismertem, de a nap végére sikerült mindegyiket megtanulnom, bár nem hiszem, hogy manapság érdekelne ilyen tudás bárkit is.

Gyakorlatilag az idő nagy részét a fal mellett imádkozva töltöttük. A fejedelem közben aludt, néha a rend vezetője odament hozzá megnézni, hogy lélegzik-e még. Elég unalmasan telt a délelőtt. Dél körül fölébredt a fejedelem. A vezetőnk odahajolt hozzá, a fejedelem súgott neki valamit, aztán a vezető kiment.

Nemsokára újra megjelent, és egy fiatal nemes jött vele. Őt nagyjából felismertem a későbbi ábrázolásaiból, bár a legtöbb szoborral és képpel ellentétben egyenes haja volt. Ahogy megjött, a rendvezető kiküldött mindenkit.

A konyhába mentünk ahol rajtunk kívül a szolgák tartózkodtak. Volt köztük egy csinosabb szakácsnő, de sajnos a szerzetesi öltözékem miatt esélyem sem lehetett nála. Aznap nem ettem semmit, ezért ha már a konyhába kerültünk, megpróbáltam valami ételhez jutni. A többi csuhás miatt azonban éhen maradtam, amikor az egyik szolgagyerek odahozott nekem egy kis kenyeret és húst, elvették tőlem, mondván nem illendő enni amikor nem messze tőlünk egy uralkodó leheli ki a lelkét.

Fél órát töltöttünk el körülbelül a konyhában, én éhesen várakozva, amikor kijöttek az urak a fejedelem szobájából. Hozzánk nem szóltak semmit, de a társalgásukból kiderült, hogy meghalt Géza. A rendvezető beküldte a szerzetesek, köztük engem is a halotthoz.

A változatosság kedvéért imádkoztunk. Igaz, ezúttal más, búcsúztató témájú szövegekkel, de akkor is nagyon untam már, reménykedve vártam az estét, amikor visszautazhatok a saját időmbe, és ami a legfontosabb, ehetek.

Az ablakon láttam néhány lovas futárt elrobogni miközben imádkoztunk, gondolom a futárok voltak, és vitték a fejedelem halálának hírét szét az országba. Órák teltek el utána eseménytelenül. Ahogy besötétedett, asszonyok sirató kórusa kezdett el énekelni, a házban pedig fáklyákat gyújtottak.

Nem sokkal az után, hogy az asszonyok elkezdtek énekelni, a rendvezető végre megengedte, hogy távozzunk. Nagyon megörültem a hírnek, mert azt jelentette, hogy végre ehetek. Amilyen gyorsan csak tudtam, visszasiettem a fogadóhoz. A fogadó mögötti sikátorba húzódtam, ahol nem látott senki, és a cégtől kapott visszaküldővel visszajöttem 2640-be.

Az utazási iroda emberei már vártak rám, és mivel fél órával tovább maradtam, mint amennyi a szerződésemben állt, a ráadást ott helyben kifizettették velem. Ha a cég vezetői olvassák ezt, remélem világossá válik majd számukra hogy nem szándékosan maradtam tovább a megengedettnél, és lehetőség lesz valahogy megegyezni a szerintem jogtalanul beszedett extra összeg sorsáról, főleg úgy, hogy lényegében a hagyományos időn belül sem történt semmi érdekes velem.

 

Szerző: Erunamo  2010.02.01. 09:39 Szólj hozzá!

Címkék: magyar középkor

A bejegyzés trackback címe:

https://idoutazok.blog.hu/api/trackback/id/tr581718870

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása