Utazás ideje: 1454. február 4.
Utazás helye: Poroszország
Olyan utazást választottam magamnak, amellyel kicsit bővíthetem az ismereteim. Megnéztem, amikor a poroszok belekezdenek a 13 éves háborúba. Érdekes volt, bár kicsit komolyabb tárgyalásokra számítottam, pláne a mai politikai viták mellett.
Marienburgban a városfalnál érkeztem meg, előkelő ruhát adtak rám és szerepként azt kaptam, hogy lengyel előkelőként kell elvegyülnöm a követség között, akik a tulajdonképpeni hadüzenetet viszik. Ahogy megérkeztem bekapcsoltam a fordítót és elindultam a vár főépülete felé. Ott már nagyrészt összegyűltek a porosz nemesek és a városok képviselői.
Ahogy közeledtem páran a kardjukhoz kaptak, többen pedig elkezdtek sutyorogni. Amint közelebb értem az egyik kilépett közülök és erősen rákérdezett: Ki vagyok és mit keresek itt, ahol semmi dolgom? Valószínűleg feltűnt neki, hogy a ruházatom nem szegényes, tehát megpróbált kevésbé durva hangon beszélni. Én elmondtam a begyakorolt történetem, ami a vezetőt nem csak megnyugtatta, de fel is buzdult a dolgon. Már-már arról kezdtek beszélni, hogy én adhatnám át az üzenetet, de én kiábrándítottam őket jelezvén, hogy Lengyelország ügyeit nem én képviselem, csupán odahaza én is jelen voltam a tárgyaláson, mely idáig vezetett. Megértették, mire akarok kilyukadni, így felhagytak az ötlettel és mivel időközben teljesen kivirradt elindultunk a Német Lovagrend Nagymestere, Ludwig von Erlichshausen elé. Valószínűnek tartottam, hogy a csapat élén
haladó nemes valamelyik Baysen lehet, akik maguk is lovagok voltak a Német Lovagrendben. Ha jól emlékszem, akkor a vezetőnk Johannes volt, de ebben nem voltam egészen biztos.
A csapat gyorsan bejutott a Nagymester elé, valószínűleg Johannes intézte el a dolgot. Így a 30 fős csoportunk még délelőtt Erlichshausen előtt állt. Úgy tűnt nem minden nemes jelent meg, aki csatlakozott a porosz szövetséghez. Ezt mindenképpen elraktroztam a memóriámban. A teremben tartózkodott pár lovag, akik bármikor kardot rántottak volna, ha valaki ráront a mesterükre.
Ekkor előlépett Baysen, belenyúlt a tarsolyába, majd odalépett a Nagymesterhez és átadta neki a tulajdonképpeni hadüzenetet. Amennyire láttam Erlichshausen először csak komor lett, majd felháborodottan vágta a földhöz az irományt, dühödten felugrott és indulatosan rá is köpött. Ezután Baysenhez fordult és ráordított: Hogy teheted ezt te alávaló kutyafattya? Hiszen te is a rend tagja voltál? Így hálálod hát meg?
Baysen nyugodt maradt és csak annyit mondott: Ha elfogadja, ami az üzenetben áll, akkor többé nem kell látnia engem, Nagyuram. Válaszként Erlichshausen ismét az üzenetre köpött, majd vissza ült a trónjára, mint egy király. Pár percig feszült csend volt, bár nem tudom, valójában mennyi idő telt el. Közben a Nagymester annyira lenyugodott, hogy ne ordítson és csak a fogai közt sziszegte Baysennek: Tűnj innen a csürhéddel együtt, és örülj, ha csak a birtokaid elkobzásával megúszod!
Távoztunk a teremből, majd az épületből is. Megálltunk és akárcsak érkezésemkor, most is odalépett hozzám Johannes és azt kérdezte: Nos, uram, úgy tűnik háború lesz. Megtenné, hogy pár emberemmel együtt elviszi a levelemet a királyának? Meg kell tudnia, hogy mihamarabb összehívhassa seregeit! Amint visszaérünk városainkba, mi megkezdjük a felkelést.
Sajnos nem vállalhattam a feladatot, ezért elgondolkodtam mit hazudjak, miért nem vállalhatom. Végül azt mondtam, hogy északra kell utaznom, mert IV. Kázmértól bizalmas feladatot kaptam, amely az ő sikerüket szolgálhatja
Fény csillant a szemükben az elmondottak után. Azt hitték a litván területekre megyek, vagy esetleg egy sereg már ott vár rám. Végülis igaz, hogy hazudtam nekik, de talán ez csak még jobban megerősíti a felkelést és talán erőt ad annak a pár nemesnek is, aki ma nem jelent meg.
Istenhozzádot mondtunk egymásnak és a felkelők elindultak a lovaikért, én pedig elindultam az ellenkező irányba, majd a fal mentén visszasétáltam az érkezési helyemre. Egy pillanatra láttam még, amint ellovagolnak, majd megnyomtam a gombot, ami hazahozott.
