Az alábbi beszámoló az utazás végén letartóztatott időutazó rendőrségi vallomása alapján készült.  Bár irodánkra nem vet jó fényt, alapelvünk, hogy az igazat mondjuk el az utazásainkról, arra kényszerít, hogy ezt is megosszuk múltbéli olvasóinkkal.

1377. február 3.

Cesena, Itália

„Megkaptam az engedélyt. Sokat kellett várnom rá. Nem értem miért nem kaptam meg korábban.

Megérkeztem a múltba. Egy erdőben voltam. Hajnalodott. A fákon túl sok sátrak árnyait láttam. Elindultam feléjük.  Az erdő szélén a bozótosban hangokat hallottam. Kettő volt belőlük. Egy fánál, és dolgukat végezték.

A hangok gazdái katonák voltak. Láncvértüket felhajtva egyik hugyozott, a másik szart. A fa törzse diszkréten eltakarta őket egymás elől, de én mindent láttam. Beszélgettek. Bekapcsoltam a fordítógépet hogy értsem őket.

- Szerinted a Cesena-iak tudnak róla hogy itt vagyunk?

- Nem hiszem. Hawkwood jól elrejtette a tábort. Meg fognak lepődni, amikor lecsapunk a városra. Az előző 3 város sem várt minket.

- Igazad lehet. Szép zsákmányt rabolhatunk ma.

A kisdolgát végző katona befejezte, amit csinált, és visszaindult a sátrak felé. A másik ott maradt még. Megvártam, hogy az első katona látótávolságon kívül kerüljön, majd odaléptem a szaróhoz. Meglepődni sem volt ideje, máris eltörtem a nyakát.

A hullát beljebb vittem a bozótosba. Egy ideig nem veszik majd észre. A páncélját lehámoztam róla, és magamra öltöttem. Sajnos nem sikerült megóvnia végbelének termékétől, azt falevelekkel töröltem le a láncingről.

Kicsit távolabb léptem ki a fák közül. Ha szerzek még egy sisakot, senkinek nem fogok kitűnni a Cesenát megtámadó pápai zsoldosok seregéből. Az egyik sátor mellett szabadon hevert egy bőrsisak. Sokat nem védett, de az arcomat eltakarta. Egy fejszét is magamhoz ragadtam. Készen voltam a támadásra.

…

Szeretem a rendet. Ezért döntöttem úgy, hogy segítek leverni a firenzeieket támogató Cesenaiak lázadását. Szeretem a rendet. Ezért nem tetszett, hogy olyan rendezetlenül támadtuk meg a várost. Formáció nélkül, mint a barbárok támadtuk meg a kaput. A gyors lovasság hamarabb ért oda, minthogy a védők becsukhatták volna a hatalmas fém ajtószárnyakat, és mire mi gyalogosok odaértünk, már el is dőlt a harc. A védők lemészárolva hevertek a kapu előtti téren.

Nem sok katona állt készenlétben. Esélyük sem volt ellenünk. Alig negyed óra alatt megtörtük az ellenállásukat. Hawkwood az ostrom előtt engedélyezte a szabad rablást. Rázúdultunk a civilekre.

A többi zsoldossal szemben nekem megvolt az az előnyöm, hogy nem kellett rablással töltenem az időt. A saját időmben megvan mindenem, ami kell. A belső szükségleteim kielégítésére koncentrálhattam.

Az első civil akit megöltem, megijesztett. A középkorú férfi egy ablakon ugrott ki, majdnem rám. A sisak leesett a fejemről. Gondolkodás nélkül belecsaptam a fejszét. A szétspriccelő vére beborította a ház falát, engem, és egy másik katonát, aki az ablakban állt. Valószínűleg előle menekült ki a férfi, de nem jutott messzire.

A legtöbb katona megerőszakolta a nőket. Nyílt utcán, a házakban, bárhol csinálták. A nők jobban jártak ha nem ellenkeztek. Láttam néhányat, aki megpróbált ellenállni, habozás nélkül megölték. Ugyanígy jártak azok az anyák, akik megpróbálták megvédeni lányaikat. Gyilkos vagyok, de az emberölésnek ezt a fajtáját elítélem.

Egész nap zajlott fosztogatás. Néhány házat felgyújtottak rablás közben, és félő volt, hogy a tűz továbbterjed. Hawkwood lépett közbe, megparancsolta az égő házak közelében tartózkodó katonáknak az oltás megkezdését. Meg tudtam érteni Hawkwoodot. Nem a város elpusztítása volt a cél. Csak megleckéztetjük őket, hogy ne hagyják befolyásolni magukat álnok firenzeiek által. Az egész város leégetése a pápai csapatokra is rossz fényt vetne.

A menekülők a templomba húzódtak vissza. Jogosan remélték hogy ott menedéket lelnek a pápai csapatoktól. Hogy nézne már ki ha egy pápa katonái ártatlanokat mészárolnának le egy templom belsejében? Rosszul nézett ki. Ugyanis pont ez történt. Megrohantuk a templomot. A vastag faajtó nem tartott ki sokáig a csapásainknak. Beözönlöttek a katonák, köztük én is. Sok embert levágtunk.

A templomon belül váratlan dolog történt. Egy másik időutazóval kerültem szembe. Ő a menekülők oldalán szemlélte az eseményeket. Mivel nagyjából egy időben léptünk be a cégnél az időutazó gépbe, láttam az arcát. Ő is fölismert engem. Amikor meglátott véres fegyverrel a kezemben, azonnal kirohant a templomból. Valami csoda folytán nem sújtott le rá egyetlen katona, pedig milyen jól jártam volna akkor. Követtem őt.

A templomból kiérve berohant az első sikátorba. Élő ember nem tartózkodott ott, csak halottak. Mielőtt közel értem volna hozzá, a visszaküldő gépét bekapcsolva eltűnt a szemem elől. Tudtam hogy elkapnak. Fölösleges lett volna bármit is csinálnom. Leültem az egyik halottra, és vártam. 10 percbe sem telt bele, és megjelent két egyenruhás ember, az időutazó cég biztonsági emberei. Letartóztattak, és visszavittek a saját időnkbe.”